• Menu

  • Shop

  • Languages

  • Accessibility
Visiting Info
Opening Hours:

Sunday to Thursday: ‬09:00-17:00

Fridays and Holiday eves: ‬09:00-14:00

Yad Vashem is closed on Saturdays and all Jewish Holidays.

Entrance to the Holocaust History Museum is not permitted for children under the age of 10. Babies in strollers or carriers will not be permitted to enter.

Drive to Yad Vashem:
For more Visiting Information click here

1. Rész

1. Boldog Gyermekkor

Ma Hana a nevem, gyerekkoromban Hanicskának becéztek. Lengyelországban születtem 1935-ben, szüleimet Hersel és Ziszel Herskovisnak hívták. 
Egy Biala Rawszka nevű kisvárosban éltünk sok zsidó és keresztény lengyel család mellett. Első éveimet ebben a városkában töltöttem, ahol hosszú időn keresztül éltek együtt zsidók és keresztények. Szüleimmel a főutcán laktam, velünk szemben a Neumann család, szintén zsidók. Nagymamám a belvárosban, a piac közelében lakott, a nagynénéim pedig egy olyan lakótelepen, ahol az emberek többsége zsidó volt.

Legjobb barátaim keresztény lengyel szomszédaim voltak: Marisa, Janek és Bása. Nagyon szerettem bújócskázni velük, s szívesen rejtőztem el a hátsó udvarban álló magas fa lombjai közé. Onnan kísértem figyelemmel a hangyák szorgos gyűjtögetését. Néha úgy belemerültem a bámulásukba, hogy amíg meg nem hallottam Marisa és Janek hívó hangját, teljesen elfeledkeztem a játékról. 
Városunk szélén egy folyó hömpölygött. Télen, amikor befagyott, ott csúszkáltunk a jégen. Amikor kitavaszodott s a jég elolvadt, apró facsónakokat eresztettünk a hullámokra, és addig futottunk utánuk, míg el nem tűntek a szemünk elől. 
Engem mindenki szeretett a városban. Mosolygós, vidám, göndör hajú kislány voltam, az arcom folyton piroslott a sok kedves csipkedéstől, amivel a felnőttek köszöntöttek.

kérdések:

  1. Hogyan éltek a keresztények és a zsidók Biala Rawska városában a Második Világháború előtt?
  2. Kik voltak Hana barátai és hogyan töltötték együtt szabad idejüket?
  3. Hogyan emlékszik vissza Hana erre a korszakra?
  4. Mennyiben hasonlit avagy különbözik Hana gyermekkora a ti gyermekkorotoktól?

2. Amikor Kitört a Háború

Rengeteg lengyel verset tudtam kívülről, ezért aztán a szüleim sokszor szerepeltettek családi, baráti összejövetelek alkalmával. Ilyenkor Anyu megkért, hogy énekeljek vagy szavaljak valamit a vendégeknek. Nem mindig volt hozzá kedvem, inkább a gyerekekkel szerettem játszani. 
Sajnos az összes verset és dalt elfelejtettem, mióta megváltozott az életem. Amikor kitört a háború, szép gyermekkorom örökre odaveszett. 
Négyéves voltam 1939-ben, a háború kezdetén, amikor a szomszédos Németország katonái elfoglalták Lengyelországot. 
Hamarosan a mi városkánkban is megjelentek a szürke egyenruhás német katonák. Ezek rögtön kijárási tilalmat rendeltek el, ami azt jelentette, hogy este 8 órától senkinek sem volt szabad elhagynia az otthonát. Ha valakit mégis az utcán találtak, azt keményen megbüntették. 
Egy napon észrevettem, hogy a mamám sárga anyagból csillagokat varr apám télikabátjára.

– Anyu, mit varrsz? – kérdeztem. 
– Ez egy sárga csillag, amit a ruhánkon kell hordani, amikor kimegyünk az utcára – válaszolta Anyu. 
– Mindenkinek kell ezt hordani? – kérdeztem. 
– Nem, csak a zsidóknak – mondta Anyu. 
– Miért?
 

– Mert a német katonák így parancsolták, és erre kötelezik a zsidókat. 
– De mégis, miért? 
– Azért, hogy rögtön felismerjenek minket, akik zsidók vagyunk – mondta Anyu türelmetlenül. 
– Miért fontos nekik, hogy ki zsidó? – érdeklődtem. 
– Nem tudom! Eza parancs, ezt tesszük – válaszolt ingerülten Anyu, tovább varrva a sárga csillagot Apu szürke kabátjára. 
Oldalról figyeltem Anyu arcát, amint összeszorított szájjal varrt, ujjai idegesen és gyorsan jártak. 
– Anyu, hozzam az én kabátomat is? 
– Nem! Nem! Gyerekeknek nem kell! – válaszolt Anyu ijedten, miközben a tű tovább futott a sárga csillagról a kabátra.
Este már ott lógott a bejárati ajtó fogasán Anyu fekete és Apu szürke kabátja. 
Elöl és hátul mindkettőn fel volt varrva a nagy, sárga csillag.

kérdések:

  1. Hogyan változott meg Hana és családja élete a háború kitörésekor?
  2. Mit kellett Hana édesanyjának a kabátjukra varrni, s mit értett meg Hana mindebből ?
  3. Szerintetek mit értett, mit érzett, és mit gondolt Hana édesanyja a háború kezdetén?
  4. Milyen érzés volt szerintetek a sárga csillagos kabátot viselni?
  5. Miért kellett a zsidóknak sárga csillagot viselni?
  6. Mi a véleményetek az ilyen megbélyegzésről?

3. A Gettóban

Miután a német hadsereg elfoglalta Lengyelországot, a zsidóknak külön erre a célra kijelölt utcákba, házakba kellett költözködniük mindenhol, ahol a katonák megjelentek. Ezeket a helyeket gettónak nevezték.
A mi városunkban is létrehoztak egy ilyen gettót, ahová a nagymamám a nagynénéimmel és a város többi zsidó lakójával együtt hamarosan beköltözött. 
A zsidóknak nem volt szabad kimenni innen, tilos volt vásárolniuk, üzletelniük, s csak nagyon kevesen dolgozhattak közülük a gettón kívül. 
Anyu, Apu és én különengedélyt kaptunk arra, hogy továbbra is a gettón kívül lakhassunk. Hogy a németek miért engedték ezt meg nekünk?

Hát azért, mert a mamám varrónő volt. Ő varrt mindent a város asszonyainak: ruhákat, kosztümöket; és ő javította a német katonák egyenruháit is. Ezért akarták, hogy Anyu továbbra is varrjon nekik. Mert nem volt nála jobb varrónő a környéken. 
Anyu reggeltől estig dolgozott. Amikor próbálni jött egy vevő, én a szoba sarkából, egy kis sámlin ülve figyeltem őket. Nagyon érdekes volt látni, miként nézegetik magukat a nők a hatalmas tükörben, hogyan méregetik vonalaikat alulról, felülről, oldalról, hátulról, miközben Anyu sürög-forog körülöttük. A megvarrt ruhákért Anyu élelmiszert kapott. 
Apu folytatta üzleteit, minden reggel bement a gettóba. Néha én is vele mentem. Bent, valamelyik házban, Apu egy kis asztal mellett ült, én meg mellette egy széken.

Sorban egymás után érkeztek a gettóban élő zsidók. Mindegyik hozott magával valamit: az egyik egy ezüsttálat, a másik családi ékszert, a harmadik egy drága szőnyeget, s mind arra kérte apámat, hogy adja el az értékes tárgyakat a város gettón kívüli piacán. Apu valóban eladta ezeket, azonban csak nagyon kevés élelmiszert hozhatott cserébe. Senki sem akarta megfizetni az értéktárgyak valódi árát, úgyhogy Apunak és a gettóban élő zsidóknak is be kellett érniük az alacsony árral, amiből alig tudtak valamiféle élelmet vásárolni. 
Anyu minden délben rövid időre abbahagyta a varrást, hogy megfőzze ebédre a levest. A vízzel teli, nagy fazékba bedobta a megpucolt zöldségeket, hozzátett egy kis zsírt, és a leves illata lassan bejárta a konyhát. Ebben is szerettem Anyunak segíteni. Felálltam a kisszékemre, s így kavargattam a levest a fakanállal addig, amíg az a kevéske zsír szépen el nem olvadt, és egyenletesen megfőtt a zöldséggel és fűszerekkel együtt. 
Később, mikor Anyu megkérdezte: „Na, Hanicska, finom a leves?”, akkor én a levesbe merítettem a fakanalat, kivettem belőle egy kicsit, megfújtam és megkóstoltam. Így aztán Anyu csak az én „ellenőrzésem” után emelte le a teli fazekat a tűzhelyről, és tette rá a szekérre, amellyel a gettóba szállította, hogy szétossza az éhező zsidóknak.

kérdések:

  1. Mit értünk a gettó alatt?
  2. Hogyan és miben változott meg a zsidó családok élete a gettóban, milyen nehézségekbe ütköztek?
  3. Miért maradhattak Hana szülei a gettón kivül?
  4. Hogyan próbáltak Hana szülei segiteni a gettón belül lakó zsidóknak?
  5. Mi volt Hana feladata, és szerintetek miért rótta ezt rá édesanyja?