Friends  |  Press Room  |  Contact Us

The International School for Holocaust Studies


 

 

 

 

Második rész:

A náci németek céljai és Auschwitz-Birkenau apparátusa a fényképeken keresztül


A szelekció folyamata

12. kép, A szelekció12. kép, A szelekció
13. kép, A szelekció13. kép, A szelekció
14. kép, A szelekció14. kép, A szelekció
15. kép, A szelekció15. kép, A szelekció
16. kép, A szelekció16. kép, A szelekció
17. kép, A szelekció17. kép, A szelekció
18. kép, A szelekció18. kép, A szelekció


Cecilie Klein-Pollack:

Szóval a sógorom megkérdezte őket: „Mi folyik itt?” Persze az természetesen nem válaszolt. Szóval a sógoromnak volt egy órája, így odamegy hozzá és a kezébe csúsztatja az órát, mire az meg elmondja neki – ez alatt a lánytestvérem lent volt, én pedig végig anyám mellett maradtam. Tehát ez azt mondta: „Ide figyelj, ha vannak gyerekeid, akkor azokat add oda másnak vagy idősebb embereknek vagy gyermekes anyáknak, mert a nőket, a gyerekeket és az idősebbeket mind megölik. Még azon az éjjelen, aznap megölik őket. Ezeknek az embereknek semmi esélyük sincs a túlélésre.” Egyszerűen nem tudtam elhinni. Anyámnak volt annyi lélekjelenléte, hogy amint ezt meghallotta, – ők nem tudták, hogy ő az édesanyám volt – lerohant velem, és...és én szaladtam utána, és odalép a nővéremhez, és van annyi lélekjelenléte, hogy azt mondja neki: „Idefigyelj drágám, most hallottam, hogy a nőknek és a gyerekeknek könnyű dolga lesz. Mindössze vigyáznak, vigyázni fognak a gyerekekre. De - ha nincsen gyerekem, kemény munkára fognak. Te tudod, hogy én sosem élném túl a kemény munkát. De te fiatal vagy, te túl fogod élni!” És mielőtt a nővéremnek lehetősége lett volna rá, érti, hogy magánál tartsa a gyermekét, anyám kivette a gyermeket a karjából. És amint kivette – most már az ő karjában volt a gyerek, azonnal átlökték a másik sorba, tudja, ahol a nők és a gyerekek voltak.[1]

Livia Lieberman

Azt mondták, hogy a csomagokat hagyjuk a vagonokban. Az idősebbeket az egyik oldalra állították, a fiatalabbakat pedig a másik oldalra, külön a férfiakat és a nőket. A gyerekeket elválasztották az anyjuktól, a feleségeket férjeiktől. Nem volt szabad elbúcsúznunk egymástól, így a szeretteinktől egyetlen szó nélkül váltunk el. Kegyetlenül ütöttek, vertek bennünket.[2]

Batya Druckmacher

Az egyik vadállat megkérdezte tőlem, kinek a gyereke áll mellettem. A nővérem, aki ott állt a közelemben, meg akart engem menteni és azt mondta, hogy ez az ő gyermeke. Mikor felkiáltottam, hogy a gyermek az enyém, megvertek, amiért hazudok. Így elvitték a gyermekemet, együtt a nővéremmel…[3]

Regina Widawska

1913-ban született Lodz-ban. A háború előtt nővérként dolgozott a városi zsidó kórházban. A lodzi gettóból 1944 augusztusában vitték Auschwitz-Birkenauba. A tábor kiürítése után a freiburgi és a mauthauseni táborokba került.

Augusztus 28-án Auschwitzba vittek bennünket. Amikor kinyitották a vagonajtókat, azonnal megjelentek a „kanadások”. Így hívták azokat a zsidókat, akik a raktáraknál dolgoztak. Arra utasítottak minket, hogy mindent hagyjunk a vagonokban és minden értékünket adjuk át. Ekkor értettük meg, hogy meg fognak ölni bennünket. Én azonnal ledobtam a csomagomat, de édesanyám nem akarta odaadni a hátizsákját. Azt mondták, hogy sorakozzunk fel egy oszlopban. Én az anyám mellett álltam. Az egyik „kanadás” ekkor odajött hozzám és azt mondta: „Ne állj az anyád mellé, mert két órán belül már halott lesz”. Az édesanyám meghallotta, amit mondott. Mielőtt feleszméltem volna, hogy mi történik, egy SS katona az egyik irányba lökött, anyámat pedig a másik oldalra. Azonnal lezajlott a szelekció és soha többet nem láttam az anyámat.[4]

Eliasz Skoszylas

A dolgokat irányító gestapós olyan gyakorlattal végezte a feladatát, hogy rá sem tudtunk ébredni, mi történik, máris az idősebbek és a gyerekek kocsikon találták magukat, mely a krematórium irányába vitte őket. Fogalmam sincs, mi játszódott le azokon a járműveken. Csak azt éreztem, hogy többé nem tudom feldolgozni, ami körülöttem zajlik és valahogyan minden meghalt bennem.[5]

Olga Elbogen

Nos, engem és a húgomat a jobb oldalra küldtek, csak mi kettőnket, még el sem búcsúztunk anyától és a kicsiktől. Volt még néhány falat ételünk otthonról, azt odaadtam anyámnak, „Este találkozunk!” Ennyi volt, soha többé nem láttam őket. Olyan zűrzavar volt ott Auschwitzban, amilyet sosem láttunk azelőtt.[6]


Miután megnéztük a képeket és elolvastuk a hozzájuk kapcsolódó visszaemlékezéseket, a diákok kis csoportokban a következő kérdésekre keressenek választ.

  • Olvassátok el az alábbi naplóbejegyzést és válaszoljatok a feltett kérdésekre.

Rudolf Höss (Auschwitz parancsnoka) *

Egészen 1944-ig, eltérő időközönként, bizonyos akciókra került sor Európa különböző országaiban (…) Minden deportálási akció 4–6 hét alatt zajlott le. Ezalatt a 4–6 hét során, naponta két-három szerelvény érkezett, körülbelül kétezer emberrel mindegyikben. A vonatokat először is egy mellékvágányra terelték Birkenau körzetében, aztán a mozdonyok visszamentek. Az őröknek, akik a szerelvényeket kísérték, azonnal el kellett hagyniuk a területet és az újonnan beszállított emberek felügyeletét a táborhoz tartozó őrök vették át.
Ott két SS orvos tiszt megvizsgálta őket, hogy munkavégzésre alkalmasak-e. Azokat a foglyokat, akiket alkalmasnak találtak, azonnal Auschwitzba, vagy a birkenaui táborba hajtották. Azok pedig, akik munkára alkalmatlanok voltak, az ideiglenes berendezésekhez, majd innen az újonnan épített krematóriumokba kerültek.[7]

  • Mi az a „szelekció”? Mi volt a nácik a célja a szelekcióval?
    Irányadás a tanárnak a válaszokhoz:
      a. A túlélők visszaemlékezéseiben borzalmakról, fájdalomról és traumáról olvashatunk. Egy kérdésre azonban nem kapunk választ: emberileg hogyan volt mindez lehetséges? Hogyan voltak képesek ilyen fajta gyilkosságra? Ezért fontos megvizsgálnunk az elkövetők szemszögét. A visszaemlékezésben leginkább a hideg gépiesség és leírás dominál.
      b. Amikor elsődleges forrással dolgozunk, néhány pontot fontos kihangsúlyozni, mint például: ki a szemtanú; milyen körülmények között született a feljegyzés; milyen időintervallumról van szó, stb. Höss vallomása a tárgyalása során hangzott el. Egy ezzel párhuzamos beszámoló található naplófeljegyzéseiben is, melyet lengyelországi fogsága idején írt, miközben az ítéletére várt.
      c. Auschwitz egyszerre volt megsemmisítő- és koncentrációs tábor, ezért kiválogatták a kevés, munkára alkalmas embert, miközben a többséget a halálba küldték. Azok, akiket egyből a halálba küldtek, munkára alkalmatlannak ítélték. Ezek elsősorban az idősek, anyák és gyermekek voltak.
  • Milyen további információt tudhatunk meg a beszámolókból a fotókhoz képest?
  • Az olvasott visszaemlékezések alapján mit mondhatunk, milyen gyorsan zajlottak az események a „szelekció” során? A vallomásokból mit tudunk meg, ez a gyorsaság milyen hatással volt az emberekre?
    Irányadás a tanárnak a válaszokhoz:
    Az események rendkívüli gyorsasága miatt az emberek nem értették, mi történik és nem volt idejük elbúcsúzni szeretteiktől. Ez tudatos része volt a náci eljárásnak.
  • Milyen érzelmek dominálnak leginkább a szemtanúkban a „szelekció” során?
  • Sok holokauszt túlélő a „szelekcióról” úgy számol be, mint a legnagyobb trauma pillanatáról. Szerinted miért mondják ezt?
    Irányadás a tanárnak a válaszokhoz:
    A családok szétválasztása és hogy nem volt alkalmuk elbúcsúzni, rendkívül fájdalmas volt. Sok túlélő bűntudatot érzett amiatt, hogy ők életben maradtak, miközben családtagjaik elpusztultak.
  • Mi történt a zsidó családokkal a szelekciók során? Tudatában voltak-e annak, hogy saját döntéseiknek milyen következményei lehetnek? Irányadás a tanárnak a válaszokhoz:
    A családokat szétválasztották, de sok esetben az anyák úgy próbáltak segíteni gyermekeiknek, hogy magukhoz vették azok kisbabáit (unokáikat). Mások ragaszkodtak hozzá, hogy anyjukkal maradhassanak, eleinte nem lévén tudatában annak, hogy ez a tett halálra ítéli őket.
  • Mi volt a foglyok legtöbbjének sorsa a szelekció után?
    Irányadás a tanárnak a válaszokhoz:
    Ezt a kérdést a képeken keresztül is megválaszolhatjuk. Ne felejtsük el, hogy a legtöbb embert az érkezésük után azonnal a halálba küldték, amíg a többit halálukig tartó rabszolgamunkára ítélték. Ezzel kapcsolatos, bővebb információ a 2. sz. segédanyagban található
  • · Hogyan próbáltak a foglyok segíteni, ha egyáltalán tudtak, az újonnan érkezetteknek? Milyen dilemmával kellett szembenézniük?
    Irányadás a tanárnak a válaszokhoz:
    Sok esetben a foglyok megpróbálták megmondani az újonnan érkezőknek, hogy hol vannak, és mit tegyenek. A kérdés az volt, mondjanak-e nekik bármit is, hiszen néhány foglyot azért végeztek ki, mert elárulták az igazat, és, ahogyan Tadeusz Borowski írta: „A tábor törvénye szerint a halálba menő embereket az utolsó pillanatig be kell csapni.” Vajon miért?


* Rudolf Höss (1900–1947) Baden-Badenben, Németországban született. Az első világháborúban fiatal kora ellenére önkéntesnek állt be a német hadseregbe. 1922-ben csatlakozott a náci párthoz, majd 1934-ben belépett az SS-be. 1934 és 1938 között a dachaui koncentrációs táborban teljesített szolgálatot. 1940 májusában áthelyezték Auschwitzba, ahol fontos szerepet töltött be a tábor tervezésében és kiépítésében, majd kinevezték a tábor parancsnokának. 1941 májusában Himmler parancsot adott Höss-nek, hogy egy új tábort létesítsen Auschwitz közvetlen szomszédságában, ez lett Birkenau, vagy más néven Auschwitz II. 1941 nyarától 1943 novemberéig Höss irányította az Európa különböző részeiről ide érkező zsidók legyilkolását. Az ő döntése, hogy erre a célra a Zyklon-B nevű gáz kerüljön felhasználásra. 1943 augusztusában elhagyta a tábort, de később visszatért, hogy felügyelje a Magyarországról érkező zsidók megsemmisítését. Összesen több, mint 1,5 millió ember haláláért volt felelős. A háború után Höss megszökött, hamis személyazonosságot vett fel, de 1946 márciusában az angolok megtalálták és letartóztatták. A varsói Legfelsőbb Bíróság halálra ítélte, és 1947. április 16-án Auschwitzban felakasztották.


KÖVETKEZŐ
ELŐZŐ



[1] Az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeuma, interjú Cecilie Klein-Pollackkal 1990. május 7., RG-50.030*0107.
[2] Livia Lieberman, Yad Vashem levéltár, M49E/80.
[3] Batya Druckmacher, Yad Vashem levéltár, MIE/555.
[4] Regina Widawska, Yad Vashem levéltár, M49E/4123.
[5] Eliasz Skoszylas, Yad Vashem levéltár, M49E/227.
[6] Olga Elbogen, Yad Vashem levéltár, 03/10335.
[7] Rudolf Höss vallomásából, The Trial of German Major War Criminals, 11. rész, 1946. április 4–15.